2024. január 22., hétfő

IMÁBAN❣️

,,💞És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek. Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.,, 
— JÁNOS 16,23–24.

Ez a törvényszintre emelt imaígéret a legdöbbenetesebb kijelentés, ami valaha is elhagyta a Galileai ajkát. Hogy érti Jézus, hogy: azon a napon? Előre tekintve a jövőbe, valójában azt mondta itt:
 „Én most elmegyek, a Golgotára megyek, és meg fogok halni. 
De fel fogok támadni a halálból, és fel fogok menni a Magasságba. És le fogok ülni az Atya jobbjára. 
És ezzel egy új nap jön el. 
Egy új szövetség, vagy más szóval egy új testamentum (új végrendelet) lép életbe!
És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről.” Ez a nap — amelyben élünk — az új nap! „Mostanáig semmit sem kértetek… az én nevemben…” 
A tanítványok nem imádkoztak Jézus nevében, míg Jézus a földön volt. 
Ennek semmi értelme nem lett volna.
Nem is volt rá szükségük, mert amíg Jézus velük volt, minden szükségletükről gondoskodott. 
Eljött azonban az idő, és Jézusnak el kellett hagynia őket. 
Amikor ez bekövetkezett, akkor lett szükségük az Ő nevére. Jézus neve átveszi Jézus helyét, és az Ő személyét képviselve csodákat tesz, megszabadít a sátán hatalmából, és teret ad Isten munkálkodásának!

Megvallás: Én egy újszövetségi keresztény vagyok. Jézus nevében imádkozom az én Atyámhoz. Jézus nevében kérek, és megkapom, amit kértem, és teljes lesz az én örömem.

2024. január 21., vasárnap

MINDEN❣️

,,💞…Ugyanis minden a tiétek, … Ti pedig a Krisztusé, Krisztus pedig Istené.,,
— 1KORINTHUS 3,21. 23.

Az ember nem gondolná, hogy a korinthusiak bármit is kaphattak volna Istentõl; olyan testiek voltak.
Pál azzal kezdte ezt a fejezetet, hogy közölte velük, mennyire testiek, mégis hozzátette: „…minden a tiétek.”
Amikor beleszülettél Isten családjába, tiéd lett a jog és a kiváltság: használhatod Jézus nevét. 
Mindaz, amit Jézus megvásárolt és mindaz, aminek kifizette az árát, természetszerűen a tiéd lett.
De rajtad múlik, hogy használd, ami a tiéd. Gondoljunk csak a tékozló fiú történetére. 
Ha a tékozló fiú a bűnöst vagy a visszaesõt jelképezi, az apa pedig Istent, akkor az idõsebb testvér olyan keresztényt, aki nem tévelyedett el.
Amikor a nagyobbik fiú hazajött a mezõrõl, zene és tánc kiszűrõdõ hangjait hallotta.
Az egyik szolga adta tudtára:
„A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot.”
Az idõsebb testvér erre nagyon megharagudott, és nem volt hajlandó bemenni együtt ünnepelni velük. Így atyja ment ki hozzá és kérlelte.
„Nem, nem megyek be — mondta az idõsebb testvér.
— Ennyi esztendõtõl fogva szolgálok néked. Én sohasem hagytalak el. Nem költöttem el a pénzedet. 
És te sohasem rendeztél ilyen lakomát nekem.
” „Fiam …— mondta az atya — mindenem a tiéd!” (Luk. 15,31)
Istennél megvan az, amire szükséged van. Ha megvan, akkor az a tiéd.
De neked kell birtokba venned.

Megvallás: Minden az enyém. Én a Krisztusé vagyok,
Krisztus pedig Istené. Jézus neve az enyém, használhatom ezt a nevet, és fogom is használni.
Minden, ami az Atyáé, az enyém is.

2024. január 20., szombat

AZ Ő TESTE, AZ EGYHÁZ❣️

,,💞És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint, amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. 
Magasan minden fejedelemség és hatalmasság és erő és uraság és minden név fölé, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is: 
És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte a Gyülekezetnek fejévé, mely az Ő Teste, teljessége Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel.,,— EFÉZUS 1,19–23

Mindenütt, ahol a Biblia említi Jézus nevét, az Ő Testére is utal egyben, a Gyülekezetre, mert a név azért adatott Jézusnak, hogy a Gyülekezet használja. 
Azoknak kell használni az Ő nevét, akik örököstársai lettek Jézus Krisztusnak, és akik képesek elérni azokat, akiknek meg kell szabadulniuk a sátán hatalmából.

Mindaz, ami Jézusé az örökség által, benne van ebben a névben! 
Mindaz, amit tett a győzelme által, benne van ebben a névben! Ez a név pedig a Krisztus Testét illeti meg. 
Te rendelkezel vele és én! Isten befektetése ez a Gyülekezet számára. 
A Gyülekezetnek joga van kivenni ebből a betétből minden szükségének betöltésére. 
Ez a név magában foglalja az Istenség egész teljességét.

Megvallás: Nekem jogom van használni Jézus nevét az ellenség ellen. 
Jogom van használni ezt a nevet imáimban. Jogom van használni ezt a nevet dicséretben és imádatban.

2024. január 19., péntek

ISTEN AJÁNDÉKOZTA❣️

,,💞Annakokáért az Isten is felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való; hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.,,
— FILIPPI 2,9–11.

Ez akkor történt meg, amikor Krisztus felment a magasságba, és Isten leültette Őt saját jobbjára, messze magasan minden fejedelemség, erő, uraság és hatalmasság felett.

A Filippi 2,10. egy másik fordítása szerint: „Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyei lényeké, földi lényeké és föld alatt való lényeké” (az angyalokra, az emberekre és a démonokra utal).
Miért lett ez a név Jézus adománya? Miért lett ez a név felruházva ilyen hatalommal és tekintéllyel?
Jézus érdekében?

Ez alatt a kétezer év alatt, amióta Jézus feltámadt, felment a mennybe és leült az Atya jobbjára, maga Jézus még egyszer sem használta ezt a nevet. 
Sőt, az Igék még csak nem is sejtetik, hogy Jézus valaha is használta volna ezt a nevet. 
Nincs szüksége erre, Ő a szava által irányítja a teremtett világot. 
De azt valóban felfedik az Igék, hogy Jézus neve ajándékként a Gyülekezetnek, a Krisztus Teste javára adatott.

Megvallás: Krisztus Testének tagjaként, hívőként, jogom van arra, hogy használjam Jézus nevét.
Azt a nevet, amely minden név felett való.

2024. január 18., csütörtök

A FELTÁMADÁS NAGYSZERŰSÉGE❣️

,,💞…annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál.
Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül:
Én Fiam vagy Te, én ma szültelek téged?…,,
—ZSIDÓ 1,4–5. 

És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az Ő fiaiknak, feltámasztván Jézust: mint a második Zsoltárban is meg van írva:
Én Fiam vagy Te; ma nemzettelek téged. — Apostolok cselekedetei 13,32. 33

Mikor örökölte Jézus a nevét? Mikor lett neki adományozva?
Akkor lett neki adományozva, amikor életre kelt a szellemi halálból, amikor Isten feltámasztotta a halálból.

Jézus feltámadásakor mondta azt Isten:
„…Én Fiam vagy Te, én ma szültelek téged.”
A feltámadása után pedig Jézus kinyilatkoztatta, hogy minden hatalom a mennyben és a földön neki adatott. Minden kijelentés, ami szerint Jézus úgy örökölte a nevét, illetve úgy adományoztatott neki, azt mutatja:
Jézus azután kapta meg nevének nagyságát, teljességét, miután feltámadt a halálból.

Megvallás: Jézus az Úr. Feltámadt a halálból, és Ő az Úr. A feltámadáskor bemutatott erő és hatalom a nevében van, és Ő nekem adta ezt a nevet.

2024. január 17., szerda

GYŐZELEM ÁLTAL❣️

,,💞Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, azokat nyilvánosan megszégyenítette és mutogatta, győzelmet aratván felettük a keresztfa által.,,— KOLOSSÉ 2,15.

Krisztusról tárulkozik elénk egy kép, amint megküzd a sötétség seregeivel! 
A King James Biblia széljegyzete szerint: „Lerázta magáról a fejedelemségeket és a hatalmasságokat.”
Nyilvánvaló: amikor a démonikus seregek már azt hitték, hogy Jézust hatalmukba kerítették, megkísérelték legyőzni és fogva tartani.
Amikor azonban a kiáltás elhagyta Isten trónját, miszerint Jézus eleget tett az igazságosság követelményeinek, a bűn problémája megoldást nyert és az ember megváltása valóságos ténnyé lett, akkor Jézus győzelmet aratott a démonok seregein és magán a sátánon.

Azt hiszem, a Zsidó 2,14. Rotherham-féle fordítása még világosabbá teszi ezt:
„…hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma volt a halálon, nevezetesen az ellenséget.”
Jézus megbénította a sátánt! Jézus semmivé tette őt.
Van hatalom Jézus nevében, mert Jézus megszerezte a nevében levő hatalmat a győzelme által!

Megvallás: Jézus megsemmisítő vereséget mért a fejedelemségekre és a hatalmasságokra.
Nyilvánosan megszégyenítette őket, diadalt aratott felettük. 
Jézus megbénította a sátánt és annak teljes seregét. Ezért van a hatalom Jézus nevében.
Nekem pedig törvényes jogom van, hogy használjam ezt a diadalmas nevet az ellenség erői ellen.

2024. január 15., hétfő

HATALMAS FEGYVER❣️

,,💞Mert a mi hadviselésünk fegyverei nem testiek, hanem Isten által hatalmasak erősségek lerontására.,, — 2KORINTHUS 10,4.

Bár új teremtéssé lettünk — Isten teremtett minket a Krisztus Jézusban — és bár kikerültünk a sátán hatalma alól, még mindig egy olyan világban élünk, amelyet a sátán irányít.
A Biblia a sátánt „e világ istenének” (2Kor. 4,4) és a „levegőbeli hatalmasság fejedelmének” (Ef. 2,2) nevezi. Krisztus is „e világ fejedelmének” nevezte őt.
(Ján. 12,31. 14,30. 16,11.)
Isten Igéje szerint a minket körülvevő légkör tele van olyan ellenséges erőkkel, amelyek megkísérlik tönkretenni közösségünket az Atyával, és meg akarnak fosztani hatékonyságunktól a Mester szolgálatában.
A mi Atyánk azonban hatalmasan gondoskodott rólunk a megváltás tervében, adott nekünk egy olyan fegyvert, amit használhatunk a sátán ellen.
Ez a hatalmas fegyver azonban nemcsak a saját hasznunkra adatott, hanem a körülöttünk élő sátán uralta emberek érdekében is. Ez a hatalmas fegyver Jézus neve.

Megvallás: Az én vitézkedésem fegyverei nem testiek, hanem Isten által hatalmasak erősségek lerontására. Ahol a sátán erői erősségeket építenek fel, én leronthatom azokat Jézus hatalmas nevével. 
A sátán nem tud ellenállni ennek a névnek. Ez a név pedig hatalmas fegyverként adatott nekem, hogy használjam az ellenség erői ellen.



2024. január 14., vasárnap

MEGBÉKÉLTETTE❣️

,,💞Isten volt az (személyesen volt jelen) a Krisztusban, aki megbékéltette magával és a kegyeltségébe visszahelyezte a világot, nem számolva fel nekik (az embereknek) az ő bűneiket és nem hajtva be rajtuk azokat (hanem eltörölve teljesen), és ránk bízta az Ő megbékélésének (a kegyeltség állapotába való visszafogadásnak) az üzenetét.,, — 2KORINTHUS 5,19. (Amplified)

— Hagin testvér — kérdezte egy asszony —, én miért nem gyógyulok meg? 
Tudom, hogy Isten megígérte, hogy meggyógyít engem.
 — Megértettem a problémáját, és megpróbáltam segíteni neki: — Nem, drága testvérnő. Isten nem ígérte azt, hogy meggyógyít téged, mint ahogy azt sem ígérte, hogy üdvözíteni fogja az elveszetteket.
Isten Igéje sehol sem mondja, miszerint Isten ígérete az, hogy üdvözít téged. 
Nem, Isten Igéje kijelenti, hogy Isten már tett valamit az üdvösségeddel kapcsolatban. 
Isten ráhelyezte a bűneidet és vétkeidet Jézusra.
Isten már megbékéltetett minket Önmagával a Krisztus által.
És nekünk adta a békéltetés szolgálatát.
Nekünk kell elmondanunk az embereknek, hogy Isten nem tulajdonít (nem számítja be) bűnt nekik, illetve többé nem szembesíti őket vétkeikkel.
— Tehát — mondta erre valaki — akkor mindnyájan üdvözülni fogunk, igaz? 
— Nem. Az embereknek el kell fogadniuk azt a megbékéltetést, amit Isten felkínál.
Mi, természetünk szerint, az ördög gyermekei vagyunk, ezért újjá kell születnünk!

Megvallás: Isten megbékélt velem a Krisztus által. Isten visszaállított engem kegyelmébe, és Isten nekem adta a békéltetés szolgálatát.

2024. január 13., szombat

MEGVÁLTVA az ÁTOKTÓL❣️

,,💞…reád jönnek mindez átkok, és megteljesednek rajtad: […] Hogyha meg nem tartod és nem
teljesíted e törvény minden Igéjét, […]
Mindazt a betegséget és mindazt a csapást is, amelyek nincsenek megírva e törvénynek könyvében, reád rakja az Úr…,,
— 5MÓZES 28,15. 58. 61.

,,Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká tétetvén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ.,,— GALATA 3,13.
A Biblia azt mondja, hogy minden betegség és testi baj a törvény átka. 
Az 5Mózes 28-ban a törvény tizenegy betegséget nevez meg a törvény átkaként.
Majd a 28,61-ben kijelenti, hogy összességében minden betegség és testi baj a törvény átka.

Krisztus azonban már megváltott minket a törvény átkától!
Krisztus nem fog minket megváltani; Ő már megváltott minket. Péter, visszatekintve a golgotai áldozatra azt mondta:
„…Akinek sebeivel GYÓGYULTATOK meg.” (1Pét. 2,24)
 
Nem meg fogtok gyógyulni, hanem már meggyógyultatok! 
Isten emlékszik arra, hogy Ő helyezte Jézusra nemcsak mindnyájunk bűneit és vétkeit, hanem a betegségeinket és testi bajainkat is. (Ésa. 53,4. 5.)
Jézus emlékszik, hogy Ő viselte a mi bűneinket és a mi betegségeinket helyettünk. 
(Mát. 8,17)
Ezért írta Péter a Szent Szellem ihletésére:„…Akinek sebeivel gyógyultatok meg.”

Megvallás: Az 5Mózes 28. szerint minden betegség és testi baj a törvény átka. 
A Galata 3,13. szerint azonban Krisztus már megváltott engem a törvény átkától.
Ezért én meg vagyok váltva a betegségtől és minden testi bajtól!

2024. január 12., péntek

MEGGYÓGYULTUNK❣️

,,💞Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: Akinek sebeivel gyógyultatok meg.,, — 1PÉTER 2,24.

Évekkel ezelőtt elhoztak egy asszonyt az egyik alkalomra. Akkor már négy éve nem tudott járni, és az orvosok azt mondták, soha többé nem is fog.
Leültem mellé és kinyitva odatettem az ölébe a Bibliámat. 
Azt mondtam:  „Kérlek, olvasd el hangosan ezt a verset.”
Ő hangosan elolvasta az 1Péter 2,24-et.
Amikor befejezte azzal, hogy: „…Akinek sebeivel gyógyultatok meg”, megkérdeztem tőle:
„A gyógyultatok meg múlt, jelen, vagy jövő időben van?” 
Sosem fogom elfelejteni, milyen hatást váltott ki belőle.
„A gyógyultatok meg, az múlt idő” — kiáltotta.
„Ha pedig mi meggyógyultunk, akkor én is meggyógyultam!”
Egy gyermek lelkesedésével és egyszerűségével fogadta el Isten Igéjét — nekünk is így kell tennünk.
Isten pontosan így mondja ezt az Ő Igéjében. Nem ígéri, hogy meg fog gyógyítani minket, mert már gondoskodott a gyógyulásunkról, majdnem kétezer évvel ezelőtt!
A gyógyulás olyan valami, ami már megvan nekünk Krisztusban. 
Az asszonynak felragyogott az arca, felemelte a kezét, és azt mondta: „Dicsőség Istennek!
Ó, Uram, úgy örülök, hogy meggyógyultam!
Uram, úgy örülök, hogy újra tudok járni! (Pedig akkor még egy lépést sem tett.)
 Úgy örülök, hogy el tudom látni magamat…” „Kelj fel és járj!” — mondtam.
Ő meg talpra ugrott! Dicsőség az Úrnak!

Megvallás: Az Ő sebeivel mi MEGGYÓGYULTUNK
Ha mi meggyógyultunk, akkor én is meggyógyultam. Én egészséges vagyok. A gyógyulás az enyém. Az enyém, most!

2024. január 11., csütörtök

A SZÍV és a SZÁJ❣️

,,💞Mert szívvel hiszünk a megigazulásra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.,,
— RÓMA 10,10.

Az ember mindig szívvel hisz, és szájjal tesz vallást az üdvösségre. Amikor hiszel valamit a szívedben és megvallod a száddal, akkor az valósággá válik számodra.
A hit általi megvallások teremtenek valóságokat!
A Zsidó 9,12. például azt mondja: „És nem bakok és tulkok vére által, hanem az Ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.” 

Jézusnak sohasem kell ezt újra megtennie; megtette egyszer és mindenkorra.
A Róma 10,10. pedig elmondja nekünk, hogyan kaphatjuk meg ennek az üdvösségnek a valóságát: hisszük
a szívünkkel — a belső emberrel — a szánkkal pedig vallást teszünk róla.
Olykor, ha az Írásokban olvasod ezeket: „Krisztusban”, „Őbenne” és „Akiben”, talán nem úgy látod, mintha
valóság lenne, amit az igeversek állítanak.
De ha elkezded megvallani (mert valóban hiszed Isten Igéjét a szívedben):
„ez már az enyém, ez már megvan”, akkor valóságossá válik a számodra.
A szellemi világban ez már valóságos.
Te viszont azt akarod, hogy a fizikai világban is valóságos
legyen, ahol most élsz.

Megvallás: A szívemmel hiszem Isten Igéjét, a számmal pedig megvallást teszek ígéreteiről és rendeleteiről.
Hitem megvallásai teremtik meg ezeknek az ígéreteknek és rendeléseknek a valóságát az életemben.
Az vagyok, amit Isten mond rólam, most! Birtokolom mindazt, amit Isten mond, hogy az enyém, most!