2024. október 1., kedd

UGYANAZ A SZELLEM❣️

,,💞De ha annak a Szelleme lakik bennetek, aki fel támasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az Ő tibennetek lakozó Szelleme által.,, — RÓMA 8,11.


A „halandó testeitek”ebben a szövegben nem a jövendőbeli, feltámadott testünkre vonatkozik; 
a jelenlegi halandó testünkre vonatkozik! (A ‘halandó’ jelentése: ‘halálnak kitett’.)

A mi testünk nem lesz halandó a sírban. Most halandó.
A Szellem akkor már nem fog a testünkben lakozni. Isten Szelleme most lakozik a testünkben. 
Halandó testünknek most van szüksége arra, hogy Isten Szelleme,  Aki bennünk lakozik, megelevenítse.

Az egyik ok, amiért a Szent Szellem a halandó t estünkben lakozik az, hogy meggyógyítson minket azokból a betegségekből, amik megpróbálnak ránk akaszkodni.
A gyógyulás része Isten tervének, vagyis a ma érvényes szövetségnek.

A gyógyulás része annak a gondoskodásnak, amivel Isten gondoskodik a gyermekeiről —az Ő Testéről — itt a földön.
Ha meg tudnánk úgy érteni Isten gyógyítási tervét, ahogy meg kellene értenünk, a betegek egyszerűen meggyógyulnának abban a pillanatban, amikor a betegség megpróbálja megérinteni őket!

Megvallás: Ugyanaz a Szellem, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halálból, bennem lakik. Ő bennem él. Megeleveníti az én halandó testemet. Gyógyítja az én halandó testemet.

2024. szeptember 30., hétfő

A SEGÍTŐ❣️

,,💞És én kérni fogom az Atyát, és más vigasztalót (tanácsadót, segítőt, közbenjárót, ügyvédet, erősítőt és pártfogót) ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.,, — JÁNOS 14,16

(Amplified) Szomorú tény, hogy sok keresztény nem vesz tudomást a Szent Szellemrõl, 
Aki benne lakozik.
Azt hiszem, tévesen úgy gondolkodnak, hogy Õ jön, és átveszi az irányítást az életük felett.
Mindent megcsináltat velük, amit csak kell, automatikusan, anélkül, hogy bármilyen erõfeszítést tennének.
De Õ nem tesz ilyet. A démonok mûködnek így. Õk azok, akik rákényszerítik az emberre azt, amit nem akar.
A démonok hajtják, kényszerítik és irányítják az embereket.
A Szent Szellem ellenben „úriember”.
Õ sosem fog kényszeríteni, hogy megtégy olyat, ami ellentétes az akaratoddal. 
Az Írásokból látjuk, hogy a Szent Szellem vezet, utat mutat, ösztönöz és késztet.
Gyöngéden adhat egy jelzést, de sohasem erõltet, hogy tégy meg valamit. 
Némelyek panaszkodnak: „Miért nem teszi meg Isten ezt vagy azt?” 
A Szent Szellem semmit sem tesz, amíg te munkára nem fogod a saját érdekedben!
Õ azért küldetett, hogy a segítõd legyen.
Nem azért, hogy elvégezze a munkát helyetted, hanem azért, hogy segítsen neked elvégezni. 
Amikor tudatossá válik, hogy a Szent Szellem benned van, akkor értelmes módon cselekedhetsz Isten Igéje alapján, és a Szent Szellem munkálkodni fog rajtad keresztül. 
Kezdj el a mai megvallással összhangban beszélni, és azt veszed majd észre, hogy Õ, aki benned lakik, valóságosabbá válik számodra.

Megvallás: A nagyobb énbennem van. Én Őrá hagyatkozom. Õ hatalmasan fog élni és megnyilvánulni bennem, segíteni fog nekem. A nagyobb gyõzelemre visz engem, sikeressé tesz engem.

2024. szeptember 29., vasárnap

KÉPESSÉG❣️

,,💞Mert ti az élõ Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és õk én népem lesznek.,, — 2KORINTHUS 6,16.

Láthatólag kevés keresztény van tudatában annak a ténynek, hogy Isten benne lakozik. 
Különben nem beszélnének úgy, ahogy beszélnek. Mit értek ez alatt?
Amikor valami nehézség támad az életükben, gyorsan kijelentik: 
„Nem, én ezt nem tudom megtenni.”

Miért? Mert önmagukban bíznak, vagy a hústestben, pedig tudják, hogy önmagukban nincs meg a képességük, hogy felülkerekedjenek.
De ha tudatában vagyunk annak, hogy Isten bennünk van, akkor azt is tudjuk, hogy Isten képes bármit megtenni.

Ezért felhagyhatunk azzal, hogy ezt mondjuk:
„Én ezt nem tudom megtenni”, és bátran elkezdhetjük mondani: 
„Képes vagyok megtenni — mert Istenben bízom! Én képes vagyok erre — mert Isten bennem van! 
Én képes vagyok erre — mert nagyobb Õ, aki bennem van, mint az, aki a világban van!”

Nem számít, mivel szembesülsz — még ha olyan akadály van is az életed ben, amit látszólag lehetetlen eltávolítani —, azt mondhatod: „Isten gyõzelemre fog vezetni engem! Õ sikeressé tesz engem!
A Nagyobb lakik énbennem!”

Ez az igei hit. Ez a hit szava.
Ez fogja arra indítani a Nagyobbat, hogy munkálkodjon érted!

Megvallás: Isten Szelleme bennem lakik. Én abban bízom, aki énbennem lakik. 
Neki megvan a képessége, így én mindent meg tudok tenni — mert Isten Szelleme bennem van. 
Én képes vagyok rá — mert Neki mindenre megvan a képessége.



2024. szeptember 27., péntek

ISTEN BENNEM❣️

,,💞Nem tudjátok felfogni és megérteni, hogy ti (az egész korinthoszi gyülekezet) Isten temploma (az Õ szentélye) vagytok, és hogy Isten Szent Szelleme állandó lakozást vett bennetek (Õ otthon van bennetek, közösségben veletek mint gyülekezettel és ugyanakkor mint egyedekkel is)?,, 
— 1KORINTHUS 3,15. (Amplified)

Maga Isten az, aki miután új teremtményekké tesz minket, a testünket valóságosan az Õ otthonává teszi. Itt a földön már nem a szentek szentjében lakik, hiszen maga Isten mondja:
„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Szellem temploma, amelyet Istentõl nyertetek…?” (1Kor. 6,19.)

Teljes tudatában kell lennünk annak, hogy mi a Szent
Szellem temploma vagyunk — Isten mibennünk van! Szépen formált cirkalmas betűkkel vésve áll az egyik gyönyörű texasi templom homlokzatán az ószövetségi Ige, amely kijelenti: ez az épület Isten temploma.
Ez engem mindig felbosszant, amikor arra járok.
Miért? Mert ezek az emberek egy hazugságot látnak épp a gyülekezeti épületük homlokzatán. 
Azt mondani, hogy a templom épülete Isten háza, mert Õ ott lakik, helytelen. 
Isten nem egy épületben lakik. Ha arra gondolunk, hogy a templom épülete azért Isten háza, mert felajánlottuk Istennek, az úgy helyes. Vigyáznunk kell azonban, hogy ne keverjük össze a szellemi dolgokat a fizikaiakkal.
Ügyelnünk kell tehát, hogy úgy jelentsük ki a szellemi dolgokat, ahogy valóban vannak.
A te tested Isten háza, vagyis temploma — nem pedig az az épület, ahova istentiszteletre jársz. Emlékeztesd magad erre, és segítségedre lesz az engedelmességben és a hitedben.

Megvallás: 
Az én testem Isten temploma. Isten állandó lakhelye bennem van. Isten otthon van énbennem.

2024. szeptember 26., csütörtök

A SZENT SZELLEM BEFOGADÁSA❣️

,,💞És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel…,,— APOSTOLOK CSELEKEDETEI 2,4.

[…] elküldék azokhoz Pétert és Jánost; kik mikor lementek, imádkoztak érettük, hogy vegyenek Szent Szellemet.,,
— APOSTOLOK CSELEKEDETEI 8,14–15.

[…] vettetek-é Szent Szellemet, minekutána hívõkké lettetek?…
— APOSTOLOK CS. 19,2.

Az Újszövetség idején az volt a kivételes, ha a hívõk nem fogadták el a Szent Szellem bennük lakozását, a nyelveken szólás azonnali bizonyítékával és természetfeletti jelével.
Az apostoli levelek olyan hívõknek íródtak, akik már megismerkedtek Jézussal mint megváltójukkal, akik már beteljesedtek a Szent Szellemmel.

Hála Istennek, a Szent Szellem van bennünk is.
Túlontúl gyakori azonban, hogy akik már újjászülettek és azután betöltekeztek a Szellemmel, úgy gondolnak erre, mintha csupán egy áldást kaptak volna, vagy valamiféle élményben lett volna részük — és teljesen félreértik, amit Isten Igéje tanít!
 
Egy isteni személy valóságosan eljön, hogy bennünk éljen!
Maga Isten lakozik bennünk a Szent Szellem személyében!

Megvallás: Maga Isten lakozik bennem a Szent Szellem személyében. 
A Teremtõ lakozik bennem. Isten él bennem.

2024. szeptember 25., szerda

GONDOSKODÁS❣️

,,💞Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól., — 1JÁNOS 1,9.

Kaptam egyszer egy kérdést: „Azt látom az Igékbõl, hogy a régi bűneink el vannak törölve, és igaz, mi újjáteremtettünk. De mi van azokkal a bűnökkel, amiket azóta követtem el, hogy keresztény lettem?”
Hála Istennek a gondoskodásáért —1János 1,9!
Ez a vers nem a bűnösöknek szól — hanem a keresztényeknek! János első levele a keresztényeknek íródott. (1Ján. 2,1–20)

Amikor az ember vétkezik, kárhoztatás alá kerül. Elveszíti igazsága érzetét.
De akkor megvallja az Úrnak: „Bűnt követtem el, elhagytalak Téged, bocsáss meg nekem Uram, Jézus nevében.”

Az Úr két dolgot tesz:
(1) megbocsát neki,
(2) és megtisztítja õt. Mitől tisztítja meg Isten?
Minden tisztátalanságtól!
A ‘nem tiszta’ mindössze egy ‘nem’-mel több a ‘tisztá‘ nál! Amikor meg vagyunk tisztítva a ‘nem-tisztaságtól’-tól, azaz a tisztátalanságtól, akkor újra tiszták vagyunk! Dicsõ ség az Úrnak!

Megvallás: Köszönöm, Atyám az 1János 1,9-ben leírt gondoskodást. 
Köszönöm Neked, hogy hű vagy, megbocsátasz és megtisztítasz engem minden tisztátalanságtól, hogy továbbra is igaz legyek a Te szemedben.

2024. szeptember 24., kedd

HATHATÓS IMA❣️

,,💞…igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése. — JAKAB 5,16.
Az igaz Jézus lett a te megigazulásod. (1Kor. 1,30)

Az Isten elõtt való helyzeted biztos. Ezért úgy állhatsz meg Isten jelenlétében, 
mintha soha semmi rosszat nem tettél volna!
Mintha sohasem követtél volna el bûnt!
Minden kárhoz tatás és a szellemi kisebbrendûség érzése nélkül!

Nem csoda, hogy a Zsidó 4,16. azt mondja: „Járuljunk azért BIZODALOMMAL a kegyelem királyiszékéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk; a szükség idején segítséget kapjunk.”

Amikor megismered ezeket a hatalmas szellemi igazságokat, nem kell többé másokhoz futkosnod, 
hogy imádkozzanak helyetted. Tudni fogod, hogy Isten, az Atya, éppolyan gyorsan meghallgat téged, 
mint minden más hívõt.

Miért? Mert a te helyzeted Isten elõtt éppolyan jó, mint bármelyik keresztényé. 
Isten az Õ testének egyik tagját sem szereti jobban, mint a többit.
Az emberek sokszor azt gondolják: Ha rá tudom venni X.Y .-t, hogy imádkozzon értem, 
az õ imája használni fog. Õ valóban Isten embere.

Ez nem így van. Az illetõ talán jobban megtanult élni azzal, ami már az övé, de semmivel sem
igazabb nálad. És Isten kicsit sem fogja gyorsabban meghallgatni az õ imáját, mint a tiédet.

Megvallás:Én Isten igazsága vagyok a Krisztus Jézusban.
Mivel igaz vagyok, Isten meghallgat engem, amikor imádkozom.
Az én imáim igen hathatósak és hasznosak.


2024. szeptember 23., hétfő

URALKODNI a MEGIGAZULTSÁG ÁLTAL❣️

,,💞Mert ha annak az egy embernek a bűne (vétsége, botlása) miatt a halál uralkodott azon az egyen keresztül, sokkal bizonyosabb az, hogy akik elfogadják (Istennek) túláradó kegyelmét (meg nem érdemelt jóindulatát) és a megigazultság ingyenes ajándékát (igazként állítja őket Önmaga elé) királyokként fognak uralkodni az életben az egy emberen, a Krisztus Jézuson (a Messiáson, a Felkenten) keresztül.,, — RÓMA 5,17. (Amplified)

Az egyik legnagyobb problémánk, hogy mindent kitolunk a jövõbe.
Gondoljunk csak arra a dalra, amit énekelni szoktunk: „Amikor mind a mennyben leszünk majd…”
Dicsõség Istennek, oda fogunk jutni, de nem kell addig
várnunk Isten áldásaira! Már most élvezhetjük õket!
Igen, majd a Krisztussal fogunk együtt uralkodni.
De nem kell addig várnunk! Mit mond a mai szövegünk, hogy mikor
fogunk királyokként uralkodni? Most! Az életben! Ebben az életben! Hogyan? Jézus Krisztus által.
Azért királlyal szemlélteti Pál az uralkodást, mert abban az idõben királyok voltak felettük.
A király uralta a saját birodalmát. Az õ szava volt a végsõ.
Amit mondott, az úgy lett!
Övé volt a hatalom. Õ uralkodott. Az Ige azt mondja, hogy mi az életben uralkodunk Jézus Krisztus által. Miért? Mert mi Isten igazságává lettünk Krisztusban.

Megvallás:Mivel én megkaptam a megigazultság ingyenes ajándékát, ami igazzá tett Isten elõtt, uralkodom az életben az egy Jézus Krisztus által. Én igazságos királyként uralkodom a felségterületemen. Amit én mondok, az lesz!

2024. szeptember 22., vasárnap

ISTEN IGAZSÁGA❣️

,,💞Mert azt, aki bûnt nem ismert, bûnné tette értünk, hogy mi Isten igazságává tétessünk Õbenne.,, — 2KORINTHUS 5,21.

„Mert azt, aki bûnt nem ismert, bûnné tette értünk…”
Olykor úgy teszem próbára az embereket, hogy az Igének ezt a részét felolvasva megkérdezem tõlük:
„Hányan hiszitek, hogy ez igaz?”
Mindnyájan felteszik a kezüket. Majd felolvasom a vers másik részét: „…hogy mi Isten igazságává tétessünk Õbenne.” Utána azt mondom: „Ezek szerint mi — ti és én — Isten igazsága vagyunk a Krisztusban.

Hányan hiszitek, hogy ez igaz?”
Többnyire a jelenlévõk felénél sem tudom elérni, hogy felemeljék a kezüket.
Pedig ha a versnek egyik fele igaz, igaznak kell lennie a másik felének is! Isten gondoskodott róla, 
hogy ennek birtokában legyünk. Rá kell ébrednünk arra, hogy ez a miénk!

Megvallás:Jézus bûnné lett értem, hogy én Isten igazsága legyek Õbenne.
Én Isten igazsága vagyok a Krisztusban. Isten gondoskodott a megigazulásomról.
A megigazultság az enyém most! Megigazultam, tehát igaz vagyok.

2024. szeptember 21., szombat

IGAZNAK ÍTÉLVE❣️

,,💞Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által; sokkal inkább uralkodnak az életben az egy Jézus Krisztus által azok, akik a kegyelem bõvölködésében és a megigazulás ajándékában részesültek.,, — RÓMA 5,17

,,💞Mert szívvel hiszünk a megigazulásra…,, — RÓMA 10,10.

A legtöbb ember abban a hitben van, hogy a megiga zultság a szellemi fejlõdésnek egy olyan szintje, amit helyes életvitellel el lehet érni. 
A Biblia tanít a helyes életvitelrõl — de a helyes életvitel önmagában sohasem tesz megigazulttá.
(Ha ez így lenne, akkor nem lenne szükséged Jézusra.)

A megigazultság igaz állást jelent, vagyis azt, hogy Isten elõtt igazak vagyunk. 
A megigazultság egy ajándék.
Az ajándék olyasmi, amit feltétel nélkül kapsz meg, azonnal és hiánytalanul.
A gyümölcs ellenben a szellemi fejlõdés velejárója — növekszik, fejlõdik. 
Hála Istennek, képesek vagyunk szellemileg növekedni — de a megigazultságban nem tudunk növekedni.
Pontosabban: semmivel sem leszel megigazultabb, amikor a mennyországba jutsz, mint most. 

Hogyan lettél igazzá?
Úgy születtél! A megigazultság az újjászületéssel jár. Szíveddel hittél a megigazulásra.
Amikor újjászülettél, megkaptad Isten, az Atya életét és természetét (Ján. 5,24. 2Pét. 1,4).
Isten természete tett téged megigazulttá!

Megvallás: A megigazultság az enyém. Úgy kaptam ezt. Hittem a megigazulásra, és az újjászületésem pillanatában megkaptam. Isten elõtt tisztán állhatok. Én igaz vagyok.

2024. szeptember 20., péntek

ISTEN, a MI MEGIGAZULTSÁGUNK❣️

,,💞Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek.,,— RÓMA 3,22.

Ahhoz, hogy teljes mértékben gyõzedelmes lehess — hogy a legmagasabb szintû hitben járhass —, ismerned kell a saját megigazultságod valóságát a Krisztusban.

Olvasd el a Róma 3,21–26-ot.
21. Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, a melyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták;
22. Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, a kik hisznek. Mert nincs különbség,
23. Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.
24. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által,
25. Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt,
26. Az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, a ki a Jézus hitéből való.

Jelöld meg ezeket az Igéket a Bibliádban!

Gondolkozz rajtuk — táplálkozz velük —, mígnem a belsõ tudatod részévé válnak. 
Ha King James-Bibliád van, tartsd a fejedben, hogy ugyanaz a görög szó, ami a 26. versben ‘igaz’-nak (ill. ragozott alakjainak) van fordítva, ‘megigazult’-nak is fordít ha tó. 
Így az ‘igaz’-at helyettesítheted a ‘megigazult’-tal.

Sok fordítás adja vissza így.
A Young’s Literal Translation of the Bible („Young szó szerinti Biblia-fordítása”) például így adja vissza a Róma 3,26- ot:
„…hogy elõhozza az Õ [Isten] igazságosságát a mostani idõkorszakban, mert Õ igazságos, és megigazultnak jelenti ki azt, aki Jézus hitébõl való.“

Mit mondanak nekünk ezek az Igék? Azt, hogy Isten maga igazságos. És azt, hogy Isten megigazultnak nyilvánított minket, mert mi hittünk Jézusban.

Megvallás: Isten, az Atya, igazságosnak jelentette ki magát Jézus Krisztuson keresztül. 
És Isten, az Atya, az én tulajdon Atyám, megigazultnak jelent ki engem, mert én hiszek Jézusban. 
Ezért én megigazult vagyok. Elfogadom az Istentől való megigazultságomat.