2024. szeptember 6., péntek

MEGVÁLTVA❣️

,,💞Akiben (Jézus Krisztusban) van a mi megváltásunk az Ő vére által.,, - Efézus 1,7.

A Webster értelmező-szótár szerint a ‘megváltani’ azt jelenti:
(1) visszavásárolni,
(2)fogságból kiszabadítani váltságdíj fizetésével.
 
Ahhoz, hogy a legmagasabb szintű hitben járhass, ismerned kell a Krisztusban való megváltásod valóságát, nem mint tantételt, filozófiát vagy hittételt, hanem mint valóságos megváltást a sátán hatalmából.
Amikor Ádám elbukott, az emberiség rabságba esett. Istennek azonban volt egy terve — egy hatalmas megváltói terve!
És elküldte az Úr Jézus Krisztust, hogy ezt véghezvigye.
(A Webster-szótár így értelmezi a ‘véghezvinni’ szót: minden részletében teljessé, azaz tökéletessé tenni.)
 
Isten Igéje azt mondja nekünk: „Akiben (Krisztus Jézusban) van a mi váltságunk…”
Milyen hálásak lehetünk, hogy nem kell próbálkoznunk azzal, hogy elnyerjük a megváltást.
Már megvan a megváltásunk!
Meg vagyunk váltva és meg vagyunk szabadítva a sötétség birodalmából, a sátán hatalmából — most!
 
Megvallás: Én meg vagyok váltva! Krisztusban van az én váltságom!
Az Ő vére által van megváltásom, nem próbálom elnyerni; már az enyém. 
Az enyém, most! Jézus visszavásárolt engem.
Jézus Krisztus kiszabadított engem a fogságból azzal, hogy kifizette értem a váltságdíjat — a saját életét adta értem!

2024. szeptember 5., csütörtök

A BIZONYSÁGTÉTEL❣️

,,💞Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb… 
És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az Ő Fiában van. 
Akié a Fiú, azé az élet…,, - 1János 5,9. 11. 12

Istenben hinni egyszerűen annyi, mint hinni az Ő Igéjében. 
Tanulmányozd Isten Igéjét ezzel az eltökéltséggel:
Meg fogom tudni, hogy mit mond Isten és egyetértek azzal. Nem várhatod, hogy Isten dolgai működjenek az életedben, ha szembehelyezkedsz az Ő Igéjével.
Ez azt jelenti, hogy bizonyos „vallásos” elképzeléseket el kell felejtened.
Túl sok vallásos agymosást kaptunk szellemi tanítás helyett.

Ismerd meg, mit mond Isten az Igéjében a következőkkel kapcsolatban:
1. Mi illet meg téged az Ő megváltási terve által
2. Ki neked az Atya
3. Mit tesz Jézus érted jelenleg az Atya jobbján
4. Mit végez a Szent Szellem benned?

Azután ismerd meg az Igéből, mit gondol Isten a következőkről:
1.Mit mond arról, hogy ki vagy te Krisztusban?
2.Ki vagy te Krisztusban?
3.Mi az, ami már a tiéd, mert Krisztusban vagy?

Bár nem látszik, hogy valóságos az életedben, mégis kezdd el megvallani:
 „Igen, ez az enyém, Isten Igéje szerint.” Meg fogod látni azután, hogy a hit megvallása megtermi a valóságot.

Megvallás: Én egyetértek Isten bizonyságtételével.Amit Ő mond, hogy vagyok, az vagyok.
Amiről Ő azt mondja, hogy az enyém, az az enyém.

2024. szeptember 4., szerda

AZ IGE❣️

,,💞Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.,,- Róma 10,17.

„Akármit csinálok, nekem akkor sincs hitem — mondja némelyik keresztény.
 — Imádkoztam, böjtöltem, és még sincs hitem.”
A hitért való könyörgés sohasem hoz hitet. Miért nem?
Mert a hit nem abból származik, hogy imában kérjük; a hit hallásból származik. Minek a hallásából?
Isten Igéjének a hallásából!
Ha ösztökélni kell a keresztényeket arra, hogy legyen hitük, ez azt jelenti, hogy Isten Igéje elvesztette a valóságát az életükben. Az Újszövetség apostoli leveleiben sehol sem olvassuk, hogy a hívőket ösztökélni kellene arra, hogy legyen hitük. 

Miért nem? Mert az apostoli levelek az Egyháznak íródtak. Annak pedig minden egyes tagja valóságosan beleszületett Isten családjába.
A hívők megkapták a Szent Szellemet, Aki a tanítójuk, vezetőjük és vigasztalójuk.
Olyan mértékű lesz tehát a hitük, amilyen mértékben megismerik az Atyát és a kiváltságaikat.
Egyszerűen csak tanulmányozd a Bibliát és ismerkedj meg a mennyei Atyáddal. 
Járj a lehető legbensőségesebb közösségben Ővele, ismerd meg, milyen kiváltságaid vannak az Ő tulajdon gyermekeként. 
Ahogy eggyé válsz az Igével és az Ige eggyé válik veled, hatalmassá leszel a hitben.

Megvallás: Ahogy tanulom Isten Igéjét, eggyé válok az Igével. Táplálkozom az Igével, hallgatom, és ebből származik a hitem.
 

2024. szeptember 2., hétfő

ELRENDEZVE❣️

,,💞De hát hogyha némelyek nem hittek?
Vajon azoknak hitetlensége nem teszi-é hiábavalóvá az Istennek hűségét? Távol legyen.
Sőt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug…,,
- Róma 3,3. 4.

Hogy erős alapja legyen a hitednek, azt javaslom fogadd el a következő jelmondatot, amit én piros tintával írtam a Bibliám előlapjára sok évvel ezelőtt. „A Biblia mondja. Én hiszem.
És ezzel el van intézve.”
 
Határozd el, hogy mindig megteszed ezt a két dolgot:
(1) elfogadod Isten Igéjét úgy, ahogy mondja, és
(2) jársz annak a világosságában, amit az Ige mond.

Ne próbálj bizonyos dolgokat kikerülni vagy félremagyarázni.
Ne próbálj beleolvasni dolgokat az Igébe, csak azért mert egy bizonyos módon akarsz hinni valamit.
Tanulmányozd az Igét — és fogadd el pontosan úgy, ahogy az le van írva.
Az a felekezet például ahol felnevelkedtem, nem tanított a hitről és a gyógyulásról. 
Tinédzserként tizenhat hónapig voltam fekvőbeteg, és öt orvos mondta, hogy meg fogok halni.
 
Én azonban Isten Igéjéhez fordultam és minél többet tanulmányoztam, annál inkább beláttam, 
hogy az Ige igaz. Kijelentettem: „Én annak a világosságában fogok járni, amit az Ige mond. 
Nem veszem figyelembe a felekezetem tanításait, mert az Ige Isten hozzám szóló beszéde, ma.”
Amikor ezt eldöntöttem, a csatát kétharmad részt már megnyertem: úton voltam az isteni gyógyulás felé.

Megvallás: Isten Igéje igaz. Én hiszek Istennek.
Annak a világosságában járok, amit az Ige mond, mert Isten Igéje Isten hozzám szóló beszéde, ma.
 

2024. szeptember 1., vasárnap

HEGYEK és VÖLGYEK❣️

,,💞Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban…,,
– 2KORINTHUS 2,14

Hallom az embereket arról beszélni, hogy most éppen a völgyben vannak, aztán meg hogy a hegyen, és aztán újra lekerülnek a völgybe. Az igazat megvallva nem tudom, miről beszélnek.
Nekem 1933 óta van üdvösségem, és én még sohasem voltam máshol csakis a hegycsúcson!
Nem kell lemenned a völgybe. Az emberek beszélnek a „völgy-megtapasztalásaikról”.
Nekem még sohasem volt ilyen lent vagyok a völgyben megtapasztalásom.
Persze, voltak megpróbáltatások és próbatételek – én azonban a hegy tetején maradtam, egész végig kitartottam, felülkerekedtem ezeken. Dicsőség Istennek! 
Az igazság az, hogy akik azt mondják, a völgyben vannak, az életet természetes szemszögből nézik – fizikai szemszögből.
A fizikaiból próbálnak szellemi megoldást nyerni – ez pedig egyszerűen lehetetlen.
Évekkel ezelőtt, amikor a pünkösdiek közé kerültem, azelőtt ugyanis baptista voltam, gyakran hallottam őket a „völgyön való átmenetel”-ről beszélni.
Mivel nem tudtam, hogy miről beszélnek, rám néztek és azt mondták:
„Na, majd eljön a te időd is!” Hála Istennek, sohasem jött el! Nem!
Hagyd el a negatív dolgokat és haladj tovább az élet pozitív oldalán – és nem lesznek völgyek az életedben.
Mindig a hegycsúcson leszel!

Megvallás: Hála pedig az Istennek, aki MINDENKOR diadalra vezet engem a Krisztusban! 
MINDENKOR diadalt aratok! Én a hegycsúcson élek!
 

2024. augusztus 31., szombat

A SZELLEMEDNEK VALÓ ENGEDELMESSÉG❣️

,,💞A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.,, 
– 2TIMÓTHEUS 3,16. 17.

Megfigyelted, hogy az Igén való gondolkodás, az Ige gyakorlása, és az Ige felmagasztalása – az első három lépés az emberi szellem fejlesztésében – megelőzi a szellemednek való engedelmességet? 
Ha a szellemednek már megvan az a kiváltsága, hogy elmélkedik, hogy gyakorolja az Igét, 
hogy az Igét teszi az első helyre, akkor tekintheted a szellemedet megbízható vezetőnek. 
Idővel, ha követed azt a négy lépést, amit most tanulmányoztunk, megismerheted Isten akaratát az életed minden apró részletére vonatkozóan!

Ahhoz, hogy ez így legyen, az emberi okoskodás helyett Isten Igéjének kell uralkodnia gondolkodásod felett. Az Igét a Szent Szellem adta nekünk. 
Ha az Ige uralkodik felettünk, akkor a Szent Szellem uralkodik a gondolkodásunk felett! 
Az írott Igét kaptuk, hogy fejlessze, alakítsa, formálja és jó erőben tartsa a szellemi természetünket – és ezt csakis az Ige valósítja meg.
Az Igéről való olvasás nem teszi meg. Isten ezért akar ja azt, hogy elmélkedjünk az Ő Igéjén.

Megvallás:
Isten Igéje jó. Én gondolkodom Isten Igéjén. Ügyelek arra, hogy azt tegyem, amit az Ige tanít.
Az én utam jó szerencsés lesz. Sikeres leszek és boldogulok az életben!
 

2024. augusztus 30., péntek

AZ IGÉT az ELSŐ HELYRE TEDD❣️

,,💞A Te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim.,, – ZSOLTÁROK 119,24

Amikor a válságok vagy megpróbáltatások jönnek, sokan kérdik: „Most aztán mit tegyünk?”
Az élet válságos pillanatai mindnyájunkat elérik. Ha azonban Ige-orientált vagy, a legelső, amire ilyenkor gondolsz:
„Mit mond az Ige ezzel kapcsolatban”? Majdnem tizenkét évi pásztorkodás alatt azt tapasztaltam, 
hogy a gyülekezetnek éppúgy megvannak a maguk problémái, mint a családoknak. 
Vannak fegyelmezési, anyagi és más egyéb problémák.
A gyülekezeti problémákat nem szoktam megbeszélni az emberekkel, mert minél többet beszélünk a problémákról, annál nagyobbnak fognak tűnni.
A diakónusokból álló vezetőség azonban olykor megbeszélte a gyülekezeti problémákat.
Természetesen minél többet beszéltek róla, annál nagyobbnak tűntek.
Aztán valamelyikük rám nézett ilyenkor és azt kérdezte:
„Ó, Hagin testvér, most mit tegyünk?”
Én mosolyogva azt válaszoltam rendszerint:
„Egyszerűen úgy teszünk, mint akik hiszik, hogy a Biblia igaz!” 
Csak ennyit kellett mondanom, és a diakónusok máris megkönnyebbülten sóhajtottak fel.
„A Biblia pedig valóban igaz” – felelték rá ilyenkor.
„Hát persze” – mondtam erre én.
A dolgok csodálatosan rendbe jöttek mindig, amikor aszerint a meggyőződésünk szerint cselekedtünk,
 hogy a Biblia igaz.

Megvallás: Uram, a Te bizonyságaid az én tanácsadóim. Ezeket teszem az első helyre. 
Én Isten Igéjét teszem első helyre. Én annak alapján cselekszem, hogy az igaz.

2024. augusztus 29., csütörtök

A FILLIPI 4,7–8 MEGCSELEKVÉSE❣️

,,💞És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. 
Továbbá atyámfiai, csak azokról gondolkodjatok, amik igazak, amik tisztességesek, amik igazságosak, amik tiszták, amik kedvesek, amik jó hírűek, ha van valami erény és ha van valami dicséret. ,,
– FILIPPI 4,7. 8

Sok ember akarja azt, amiről a hetes vers beszél, de nem akarják megtenni, amit a hatos vers szerint tennünk kell, hogy megkapjuk. 
Ahhoz, hogy megkapjuk, amit a hetes vers mond, gyakorolnunk kell a hatos verset, amit tegnap tanulmányoztunk. 
Akik aggódnak és nyugtalankodnak, szüntelenül az élet rossz oldalán gondolkodnak. 
Folyvást hitetlenséget beszélnek. 

Ha valami nem: igaz, tisztességes, igazságos, tiszta, kedves és jó hírű, akkor azon ne gondolkozz. Gondolataid tárgya mindig feleljen meg ezeknek a követelményeknek. 
Sok dolog, amit hallasz, lehet igaz, de ha nem tiszta és kedves – ne gondolkozz rajta. 

Mert így helyet adsz az ördögnek, aki állandóan azon igyekszik, hogy belépjen a gondolatvilágodba. Ezért mondja a Biblia: „Ezekről ne gondolkodjatok.” 
Az egyháznak írt leveleken elmélkedj, és ezek kel táplálkozz. 
Isten szól ezeken keresztül az Ő egyházához.

Megvallás: Nem nyugtalankodok, és nem aggódok semmi miatt. 
Így Isten békessége megőrzi a szívemet és a gondolataimat a Krisztus Jézusban. 
Csak azokon a dolgokon gondolkodom, amik igazak, tisztességesek, igazságosak, tiszták, kedvesek és jó hírűek!

2024. augusztus 28., szerda

A FILLIPI 4,6 MEGCSELEKVÉSE❣️

,,💞Ne nyugtalankodjatok és semmi miatt se aggodalmaskodjatok, hanem mindig, minden helyzetben hálát adva imádkozzatok és kérjetek (határozott kéréseket), továbbra is tudassátok szükségeiteket Istennel.,, – FILIPPI 4,6. (Amplified)

Egyszer egy szolgáló hozzám fordult tanácsért. Sok vihar volt az életében, és én megsajnáltam.
Nem tudott se enni, se aludni.
Nem volt elég csupán együtt érezni vele, fel kellett olvasnom neki a Filippi 4,6-ot.

„De nem mindenkinek van annyi hite, mint neked”– mondta. 
„Nem, de mindenkinek ugyanaz a Bibliája van – feleltem – és ez bizony az Ige gyakorlásának a kérdése.”

Azután megmutattam neki, hogyan kell gyakorolni az Igét: egy verset hangosan felolvastam, 
és utána azt mondtam az Úrnak: „A Te Igéd igaz, és én hiszem.”
Amikor elkezdtem gyakorolni ezt a verset, hittem, hogy feltárhatom a kívánságaimat Isten előtt, 
de azt nehéz volt elhinnem, hogy meg tudom állni, hogy ne aggódjak.
De Isten nem kér tőlünk olyat, amit ne lennénk képesek megtenni. 
Amikor tehát azt mondja, hogy ne aggódjunk, az azt jelenti, hogy meg tudjuk állni, 
hogy aggodalmaskodjunk.

Ezért azt mondom hangosan:
„Én visszautasítom, hogy bár mi felől is nyugtalankodjak vagy aggódjak.”

Azután az Úr elé viszem a kéréseimet, és hálát adok Neki a válaszért. 
Ez nyugalommal tölti el a szellememet, amit az ördög megpróbált felzaklatni. 
Ha az ördög újra megpróbál rávenni, hogy aggódjam, csak visszatérek ide, újra elolvasom ezt a verset és továbbra is ragaszkodom hozzá.

Megvallás: Én a Filippi 4,6 cselekvője vagyok!

2024. augusztus 27., kedd

AZ AGGODALMASKODÁS MEGTAGADÁSA❣️

,,💞Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.,, – FILIPPI 4,6.

Ez a vers az Amplified (bővített Biblia) fordításában így kezdődik:
„Ne nyugtalankodjatok és semmi miatt se aggodalmaskodjatok.”
A keresztények általában csak egyik részét gyakorolják ennek a versnek – azt, hogy imádkozzunk.
Ha gyakoroljuk ezt, de azt nem, hogy ne aggodalmaskodjunk, akkor nem az Igét gyakoroljuk.
Akkor nem cselekedetük az Igét.
Először, Isten Igéje azt mondja, hogy: „Ne nyugtalankodjatok…”
Ha nyugtalankodsz és aggodalmaskodsz, hiába fogalmazod meg a kéréseidet. 
Az imáid nem lesznek eredményesek.

Évekkel ezelőtt olvastam ezt a történetet egy házaspárról.
A felnőtt fiukkal gyapotot vágtak a mezőn.
A fiú nem volt teljesen épelméjű. Viharfelhők jelentek meg, és elkezdett dörögni az ég, az apa azonban folytatni akarta a munkát.
Majd egyre félelmetesebben kezdett villámlani, és a család futásnak eredt, hogy valahol menedéket találjanak.
Amikor már úgy tűnt, hogy nem érnek el odáig, a szülők térdre estek és elkezdtek imádkozni.
„Gyertek már, mama és papa – kiáltotta a fiú.
– A félelem imája úgyse segít.” Sok igazság van ebben.
Ezt mondja Isten Szelleme is Pálon keresztül.
Ezért, amikor imádkozol: „Semmi felől ne aggódj…”

Megvallás: Én nem nyugtalankodok és nem aggodalmaskodok semmi miatt sem.

2024. augusztus 26., hétfő

AZ IGE GYAKORLÁSA❣️

,,💞Az Igének pedig megtartói legyetek, és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.,,
– JAKAB 1,22.

Négy dologgal lehet fejleszteni a szellemünket. Az elsőt már megvizsgáltuk, az elmélkedést. 
Most vizsgáljuk meg az Ige gyakorlását. 
Az Ige gyakorlása azt jelenti, hogy az Igének cselekvői vagyunk. 
Vannak, akik beszélnek az Igéről, sőt vannak, akik még örvendeznek is az Igének.
Kevesen vannak viszont, akik meg is cselekszik. Kezdd el megcselekedni az Igét. 
Minden helyzetben tedd azt, amit Isten Igéje mond. Sokan vélik úgy, hogy az Ige cselekvője az,
aki egyszerűen megtartja a tízparancsolatot. Nem, a Jakab 1,22 nem ezt jelenti.

Végül is, az Új szövetség alatt csak egy parancsolatunk van, a szeretet parancsolata. 
Ha szeretsz valakit, nem fogsz lopni tőle. Nem hazudsz neki, sem róla.
Pál azt mondta, hogy a törvény betöltése a szeretet.
Ha szeretetben jársz, nem szegsz meg egy törvényt sem, ami a bűn megfékezésére adatott.

Ha tehát az Ige cselekvője vagy, akkor szeretetben jársz.
Az Ige megcselekvése az új szövetségi hívők számára azt jelenti, hogy elsősorban a szerint élnek, 
ami le van írva az apostoli levelekben. Ezek azok a levelek, amelyek az Egyháznak íródtak.
Ezek minket illetnek, és nekünk kell megcselekednünk, amit rendelnek.

Megvallás: Én az Ige cselekvője vagyok, nem csak hallgatója!