2023. szeptember 18., hétfő

TELJES BIZTONSÁG❣️

"💞Benjáminra ezt mondta: Az Úr szerelmese ő, biztonságban lakik nála, oltalmazza őt mindenkor; hegyhátai között lakik" (5Móz 33,12)

Nincs ahhoz fogható biztonság, mint amikor valaki az Úr közelében élhet. 
Ennél biztonságosabb helyet legkedvesebb gyermekének sem talál Isten. 
- Uram, engedd, hogy mindig árnyékodban lakozhassam, megsebzett oldalad mellett maradhassak. Egyre közelebb kívánkozom hozzád, 
Uram, és ha egyszer egészen a közeledben érezhetem magam, szeretnék mindörökké ott maradni.

Csodálatos ez az oltalom, amelyben az Úr választottait részesíti! 
Ez nem szép háztető, nem bombabiztos fedezék, még csak nem is egy angyal szárnya, hanem maga az Úr. 
Semmi sem árthat nekünk, ha az Úr a védelmezőnk. Ezt az oltalmat Isten egész napon át biztosítja számunkra, akármilyen hosszú is a napunk. - Uram, add, hogy a mai napon megérezzem, hogy szereteted oltalma alatt, végtelen hatalmad védelmében élhetek.

A harmadik mondat azt jelentené, hogy az Úr templomában fog lakozni választottai hegyein? 
Vagy azt, hogy az Úr az övéivel lesz, ha azok terhei hegyekké tornyosulnak? 
Vagy talán azt, hogy az Örökkévaló vállai fognak hordozni bennünket?
Annyi bizonyos, hogy mindhárom esetben az Úr az Ő szentjeinek támasza és erőssége.

Uram, add, hogy mindvégig örvendezhessek segítségednek, akkor nem fog ellankadni a karom a szolgálatban.


2023. szeptember 17., vasárnap

AZ Ő ALKOTÁSA❣️

,,💞Mert az Õ alkotása vagyunk, teremtetvén a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket elõre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.,, — EFÉZUS 2,10

Nem mi hívők tettük magunkat azzá, ami vagyunk — Isten tette ezt.
Ezért vigyázz, nehogy ítéletet mondj Isten teremtéséről. 
A magukat alázatosnak tartó keresztények néha azt mondják: „Én olyan méltatlan vagyok.” 
Isten azonban nem alkotott méltatlan új teremtményeket.
Én nem vagyok méltatlan, és te sem vagy az. 
Ha azt mondod, hogy méltatlan vagy, ez nem alázatosság — ez Isten Igéjének semmibevétele, és helyet ad az ördögnek, hogy uralkodjon rajtad. 
Mi Isten keze munkája vagyunk! Amikor önmagunkat
kicsinyeljük, valójában Isten munkájával vagyunk elégedetlenek. Lekicsinyeljük az Ő alkotását.
„Teremtetvén a Krisztus Jézusban” — mondja a mai Igénk.
Ne tekints magadra többé természetes szemszögből. Szemléld magadat Jézusban. 
Sokkal jobban festesz majd.
Tudod, az Atya Isten úgy lát téged, mint ahogy senki más.
Õ Krisztusban lát téged!

Megvallás: Én Isten alkotása vagyok. Ő tett engem új teremtéssé. Ő teremtett engem a Krisztus Jézusban. Úgy látom magamat, ahogy Isten lát engem: Krisztusban látom magamat.

2023. szeptember 12., kedd

TILOS az ÁTJÁRÁS❣️

,,💓Ne hagyjatok (így) semmi teret vagy talpalatnyi helyet az ördögnek (semmi lehetőséget se adjatok neki).,,— EFÉZUS 4,27. (Amplified)
,,Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.,, Károli -

Emlékszem, olvastam egyszer a Reader’s Digest-ben, hogy egy szép kis füves térségen (magánterület volt) az emberek nem zavartatva magukat, csak úgy átjárkáltak.
A kertész meg épített egy alacsony kerítést — kis cölöpöket vert le és körbedrótozta a területet.
Az emberek azonban továbbra is ugyanúgy, átlépve a dróton, a füvön jártak. 
A kertész erre táblát állított fel: Úriemberek nem fognak, másnak pedig tilos átjárni ezen a magánterületen! 
Ez adta nekem az ötletet, hogy én is elhelyezzek egy táblát a testemen. 
Nem láthatod, mert a szellememben van. Az ördög azonban látja!

A táblán ez áll: TILOS AZ ÁTJÁRÁS! ÖRDÖG, EZ RÁD VONATKOZIK!

Hit által tettem. Már sok éve megvan ez a tábla, és az ördög nem jár át Isten magántulajdonán — az én testemen.
Mint a tested gondviselője, te felelsz azért, hogy a sátán ne kövessen el birtokháborítást Isten magántulajdonán.

Megvallás: Isten tulajdonának gondviselőjeként, nem
engedem meg a törvénytelen behatolást, nem adok teret, egy talpalatnyi helyet sem az ördögnek.
Semmi lehetőséget nem adok neki.

2023. szeptember 1., péntek

ÉLŐ❣️

,,💞Mert az Istennek Igéje élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szellemnek és a léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a szívnek gondolatait és szándékait.,,  
Zsidó 4,12

Ahhoz, hogy erős légy a hitben, legelőször meg kell bizonyosodnod Isten Igéjének sérthetetlenségéről.
Tudnod kell, hogy a Biblia pontosan az, amit kijelent magáról — Isten Igéje — Istentől való kinyilatkoztatás a számunkra! A Biblia Isten hozzánk szóló beszéde, ma!
Nemcsak a múlt és a jövő könyve, a jelené is; olyan könyv, ami most szól hozzánk. 
Egy olyan üzenet, amelyben Isten lehelete van, amelyben Isten lakozik, amelyet Isten ihletett.

Így szól a Zsidó 4,12 Moffat fordításában: „Mert Isten Logosza (az Ige) egy élő dolog…” 

Eleven! Élő! Él! De a számodra csak akkor válik élővé, ha elfogadod és erre alapozva cselekszel.
Én mindig ezt tartottam szem előtt Isten Igéjével kapcsolatban, és ennek megfelelően cselekedtem is: 
Az Ige éppen olyan, mintha személyesen az Úr Jézus Krisztus lenne jelen és Ő szólna hozzám.

Megvallás: Isten Igéje élő, bennem él. Isten szól hozzám, kijelentést ad az Igéje által. 
Én úgy fogadom az Ő Igéjét, mintha maga az Úr Jézus Krisztus lenne itt személyesen és Ő szólna hozzám. És ennek alapján cselekszem is.

2023. július 18., kedd

BELÜL❣️

,,Ki helyezett bölcsességet a belsőkbe, vagy ki adott értelmet a szívnek? (King James) ,,
– JÓB 38,36


Isten belső bizonyosság által vezetett minket, hogy költözzünk Tulsába az 1960-as évek végén. Garlandban, (Texas) volt az otthonunk, 
Dallas egyik külvárosában, tizenhét éven keresztül, és egyáltalán nem terveztük, hogy elköltözünk.
Sőt, mivel a szolgálatunk növekedett, már kész terveim voltak, hogyan alakítjuk az egész házat irodává (addig a dolgozószobánkból és a garázsból működtettük a szolgálatot), és hogy szükség esetén hogyan tudnánk tovább bővíteni. Azután történt, hogy elmentünk Tulsába hivatalos ügyben.
A barátom, akinél laktunk, azt mondta:
„Hagin testvér, költözzetek Tulsába. Megtaláltam a neked való helyet! T. L. Osborn régi hivatali épülete eladó, és engem kértek meg, hogy áruljam. Gyere el velem, meg akarom mutatni neked.”
(Már többen próbálták megvenni, de valahogy sohasem jött létre az üzlet, így még mindig üres volt.)

Az igazat megvallva nem nagyon érdekelt a dolog, de úgy gondoltam, hogy csupán a barátomra való tekintettel elmegyek. Abban a pillanatban, ahogy beléptem az épületbe, mintha valaki meg nyomott volna egy csengőt a bensőmben, vagy mintha egy figyelmeztető jelzés szólalt volna meg belül. 
Néha ilyen a belső bizonyosság. Egy figyelmeztető jelzés szólalt meg ott lent, a szellememben – gyomortájon.
Nehéz ezt szavakkal leírni, de az ember egyszerűen tudja, hogy ez ott van belül, a szellemében.
Isten volt, aki így erősítette meg, hogy Ő ezt az épületet szánta a szolgálatomra.

Megvallás: Az értelmem szemei megvilágosodtak.
Én belülről tudom, hogy mit kell tennem. Isten vezet engem ez által a csodálatos belső bizonyosság által. Én pedig hallgatok erre!

BELÜL❣️

,,Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járnod kell: szemeimmel tanácsollak téged.
 Ne legyetek oktalanok, mint a ló, mint az öszvér, ezeknek kantárral és zablával kell szorítani az állát…,, – ZSOLTÁROK 32,8. 9

Tudtam a belső bizonyosság által, hogy vissza kell mennem abba a gyülekezetbe. 
Tudtam: a feleségemnek is az a belső bizonyossága, hogy vissza kell menni.
Mégis azt akartam, hogy az Úr valamilyen „természetfeletti” módon is erősítse meg.
(Akkor még csak huszonhárom éves voltam.)
Azt akartam, hogy Isten adjon nekem egy szót, nyelveket és magyarázatát, próféciát – vagy talán még azt is, hogy írja fel az égre, hogy: „MENJ EL ODA!”
 
Ezért böjtöltem és imádkoztam három napig.
Harmadnap már térden állva sikoltoztam, kiáltoztam és könyörögtem, mivel eddig terjedt a tudományom: 
„Ó, drága Istenem…”
Isten pedig azt mondta nekem – mert Ő éppúgy vezet belső hang által, mint belső bizonyosság által
– „Kelj fel onnan, és hagyd már abba!”
Én felkeltem, de azt mondtam: „Uram, ha adnál nekem egy természetfeletti jelet, akkor jobban érezném, hogy vissza kell mennem abba a gyülekezetbe.”
Ő azt válaszolta:
„Mindened meg van, amit adni akarok neked.
Nincs szükséged semmilyen jelre, sem írásra az égen.
Nincs szükséged nyelvekre és magyarázatára, se próféciára.
Te belül tudod, hogy mit kell tenned. Akkor most tedd meg!”

Megvallás: Az értelmem szemei megvilágosodtak.
Én belülről tudom, hogy mit kell tennem. Isten vezet engem ez által a csodálatos belső bizonyosság által. Én pedig hallgatok erre!

2023. július 15., szombat

AJÁNLÁS❣️

F. F. Bosworth mondja: ,,A legtöbb keresztény háromszori meleg étellel táplálja a testét naponta, míg a szellemét heti egyszeri hideg élelemmel, és csodálkoznak, hogy a hitük olyan gyenge.”  

Naponta kellene táplálni a hitünket! Ez mindennél fontosabb az Úrral való együttjárásunkban.
Azért írtam ezeket a könnyen emészthetõ hit adagokat, hogy segítsenek a hited naponkénti gyarapításában.
Tanulmányozd, és hangosan mondd ki a minden egyes oldal alján található megvallásokat.
Ezek Isten Igéjén alapulnak.
Amikor hallod magad megvallani Isten Igéjét, a szellemedben rögzülnek az Õ igazságai.
Az Õ Igéje a szellemedbe lejutva hatékonnyá teszi az életedet.

A ZÖLD LÁMPA❣️

,,Így szól az Úr, Megváltód, Izraelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, aki hasznosra tanítlak, és vezetlek oly úton, amelyen járnod kell.,, – ÉSAIÁS 48,17



Egyszer egy pásztor megkérdezte tőlem: „Hagin testvér, el szoktál járni kis gyülekezetekbe is?”
 „Igen, elmegyek bár hová, ahova mondja az Úr, hogy menjek” – válaszoltam. 

Beszélt a gyülekezetéről, aztán így szólt:
„Ha Isten esetleg szólna neked efelől, mi szeretnénk, ha eljönnél hozzánk.” Akkor mégsem fogadtam el a meghívást. Néhány hónappal később azonban, amikor éppen valami mással kapcsolatban imádkoztam, eszembe jutott ez a beszélgetés. Utána napokig állandóan az eszemben volt.

Végül, körülbelül a negyedik napon azt mondtam:
„Uram, Te akarod azt, hogy elmenjek abba a gyülekezetbe?”
Minél többet imádkoztam efelől, annál inkább éreztem a bensőmben, hogy el kell fogadnom a meg hívást.
(Ez nem egy fizikai érzés volt, hanem olyasvalami, amit a szellememben érzékeltem.)

Jézus erre utalt, amikor ott ült az ágyam mellett.
„Minél többet gondoltál erre, annál jobb érzésed támadt ezzel kapcsolatban – juttatta eszembe. – Volt egy lágyan simogató, bársonyos érzés a szellemedben. Ez a zöld lámpa.
Ez az indulj jelzés.
Ez a szellem bizonyság tétele, hogy menj. Most látsz engem, és én azt mondom neked, hogy menj el abba a gyülekezetbe.
De nem foglak többé így vezetni abban, hogy hova menj el. Mostantól fogva úgy vezetlek téged, ahogy minden más keresztényt is, belső bizonyosság által.”

Megvallás: Az igazság Szelleme eljött, bennem lakik. Ő vezet engem.
Ő vezet engem ebben a pillanatban is!

2023. július 14., péntek

STOPLÁMPA❣️

,,De mikor eljön Ő, az igazságnak Szelleme, elvezet majd titeket minden igazságra.,, – JÁNOS 16,13.

Mielőtt látomásban láttam az Urat, három napon keresztül próbáltam megírni egy levelet egy bizonyos pásztornak, hogy időpontot egyeztessünk a nála tartandó össze jövetelekre. 
Megírtam fél oldalt, aztán összetéptem és be dobtam a papírkosárba. Másnap és a harmadnap ugyanígy.
Ahogy ott ült az Úr az ágyam mellett, azt mondta:
„Meg fogom mutatni neked, hogyan működik a belső bizonyosság, hogy ne kövesd el újra ugyanazokat a hibákat, amiket a múltban. Te most látsz engem, ahogy itt ülök és beszélgetek veled. 

Ez a prófétai szolgálat működése – éspedig a szellemek megkülönböztetésének a megnyilvánulása.
 (A szellemek megkülönböztetése belelátás a szellemvilágba). 

Hallod, ahogy szólok hozzád, én pedig a látomáson keresztül a tudás szavát és a bölcsesség szavát adom neked. Én azt mondom most neked, hogy ne menj el abba a gyülekezetbe. 
A pásztor nem fogadná el, ahogy te szolgálsz. 

De többé nem foglak így vezetni. (Nem is tette.) Mostantól fogva belső bizonyosság által vezetlek, ami Ez ideig is a rendelkezésedre állt. Volt benned belül valami, ami esetenként meggátolt, ami elbizonytalanított olykor. És így foglak ezentúl vezetni téged.”
Ez a belső gát olyan, mint a stoptábla, olyan, mint egy piros fényjelzés – mélyen legbelül.

Megvallás: Az igazság Szelleme eljött, bennem lakik. Õ vezet engem. Õ vezet engem ebben a pillanatban is.


2023. július 10., hétfő

NÉZZ BELÜLRE❣️

,,💞Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.,, 
– RÓMA 8,16

Isten irányítani fog minket. Isten vezetni fog minket. Van olyan Igénk, amelyik ezt mondja:
 „Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai.” (Róm. 8,14)

Hogyan vezet Isten? A Róma 8,16 adja a kulcsot:
„Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.” 

Nem azért tudod, hogy Isten gyermeke vagy, mert valaki megprófétálta. 
Nem onnan tudod, hogy valaki azt mondta, őszerinte az vagy. 
Nem így tudod meg ezeket a dolgokat. Nem azért vagy Isten gyermeke, mert volt egy látomásod.
 (Lehet hogy volt, lehet hogy nem, nem ez tesz téged Isten gyermekévé.) 
Honnan tudjuk akkor a Biblia szerint, hogy Isten gyermekei vagyunk? 
Isten szelleme „bizonyságot tesz” a mi szellemünkkel együtt. 
Nem tudod pontosan elmagyarázni, honnan tudod, egyszerűen csak tudod, mélyen a bensődben. 
Van egy belső bizonyosságod, miszerint Isten gyermeke vagy. 
Ez az elsődleges módja annak, ahogy Isten vezeti a gyermekeit – a belső bizonyosságon keresztül!

Megvallás: Én a szívemre hallgatok, a szellememre tekintek magamban. Szellemtudatú vagyok, mert a Szent Szellem a szellememben lakik. Ő ad vezetést az én szellememnek. Ő vezet engem a saját szellememen keresztül.



2023. július 6., csütörtök

SZELLEMTŐL SZÜLETVE❣️

,,💞Az új szövetség alatt Isten minden gyermeke birtokolja Isten Szellemét. 
Először megszületnek a Szellemtől, azután betöltekeznek a Szellemmel, és számíthatnak arra, hogy a Szellem vezetni fogja őket. A Szellemtől való megszületés.

Az embernek a szelleme az a része, ami újjászületik.
A keresztények szellemében Isten élete és természete van.
A belső ember megszületik Isten Szellemétől és Isten Szelleme van benne. 

A Szellemmel való betöltekezés.
Az újjászületett keresztény beteljesedhet azzal a Szellemmel, aki már benne van. 

És amikor beteljesedik vele, az a Szellem ki fog áradni, és ő más nyelveken fog szólni, ahogy a Szent Szellem adja neki a kiejtést. (Csel. 2,4)

A Szellem általi vezetés. „Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai.” Azokban az újjászületett emberekben is benne lakik Isten Szelleme, akik még nem töltekeztek be a Szellemmel – és arra is számíthatnak, hogy a Szent Szellem vezetni és irányítani fogja őket.

Megvallás: Én Isten gyermeke vagyok, Isten Szellemétől születtem. Isten Szelleme vezet engem. Jelenleg is Ő vezet engem.
A Szent Szellem hatalmasan fel fog kelni bennem.
Meg fogja világosítani az elmémet, és utat mutat a szellememnek. Isten Szelleme vezérel engem szüntelen.